ötödik

Ha egyszer valaki megkérdezné, miért szerettem beléd, rögtön rákérdeznék, mikor?
Először azért, mert Te más voltál.
Másodszor azért, mert miattad más voltam.
A következő belédszeretésem története csupán annyi, hogy megnevettettél, mikor azt hittem már soha nem fogok.
Majd megbíztam benned.
Most éppen azért szeretek beléd egyre inkább újra, folyamatosan egyre mélyebben, mert tudom, hogy veled akarok lenni a jövőben. Te leszel az az egy, aki mellett felkelek reggel, és azt gondolom, milyen szép is az életem.
Tőled szeretnék mindent megkapni, amit akarok kislány korom óta, veled átélni mindazt, amiről olvasok a könyveimben, az elképzelt kalandokat, tragédiákat, ünnepeket. MINDENT.

Veled együtt pedig beleszeretek abba, hogy élek, beleszeretek a virágcsokrok illatába, a gyerekmosolyokba, az esőbe, a viharokba, a mérges kutyaugatásokba is talán.

De ha egyszer megkérdezné valaki, miért nem szerettelek téged sosem, nem lenne több válaszom, csak egyetlen egy.

Nem egymásnak valók vagyunk.

negyedik

Virrasztás

A pillanat, mikor már tudod, ez az éjszaka nem tartozik majd életed legpihentetőbb alvós éjszakáihoz. Ülsz, fekszel, tornázol, visszafekszel, ránézel az órára, jézusom, számolsz százig, visszatartod a levegőt, iszol valamit, megnézed az órát megint. Semmi. Hát így állunk. Én és a gondolataim, kettecskén a sötét szobában.

Miután rákerestem arra, mi az az inszomnia, mik a tünetek és hogy mi az a micella, mert hogy napközben eszembe jutott, csak hát valamiért azóta se hagy nyugodni, rájöttem, hogy ez nem inszomnia. Nem is a micella, és az abból készült arclemosóm az, ami igazán izgalmas és nem hagy aludni. Előttem az élet, és ez valamiért egészen különlegessé teszi ezt az éjszakát. Vagyis hajnalt. (Jézusom!!!!)

Eszembe jut minden egyes családtagom, vajon miről álmodhatnak most ők, és miről álmodoztak az ilyesmi éjszakákon régen. Anyukám biztos elképzelte a nagy Őt, a karrierje csúcspontját, mikor mindenki őt ünnepli majd. Elképzelte a legszebb otthont, amit majd megteremt nekünk, és a jövő heti menüt is, ami valamiért a mi családunkban fontosabb és meghatározóbb kérdés a globális felmelegedésnél vagy annál, hogy éppen ki, mikor, kihez ment férjhez. Azt mondják hasonlítunk egymásra. Sokszor érzem én is így, de ha nem is ez a valóság én teljes bizonyossággal állítom, (és nem a 2 anya nélkül eltöltött borzalmas hónap mondatja ezt velem), hogy én vagyok a legszerencsésebb lány a világon, miatta.

1 éve ilyenkor már Párizzsal telt szívvel izgultam az utolsó évem miatt a gimnáziumban. Párizs feltöltött, én voltam maga az élet. A legemlékezetesebb dolgok a metróban történtek. Pedig csak egy féle dolgot láttam. Embereket.
A legkülönfélébbeket, a legijesztőbbeket, a legszebbeket, inspirálóakat, elszomorítóakat. Mindenkiből csíptem gondolatban egy kis darabot és mikor a hazafelé tartó repülőn kinéztem az ablakon, én voltam Párizs. Mindenkiből és mindenből vittem haza. Az ő álmaik, már az enyémek is voltak.
Ezzel magyarázom az álmatlanságom. Túl sok álom maradt még amiről ébren álmodozni lehet csupán, és túl sok gondolat ami nem hagy elaludni.

A jövő, a még el nem érkezett napok, órák, percek, nekem mind-mind egy új Párizs. Egy új felfedezni váró hely, új emberek a metrón. És persze holnap találkozom a legfontosabb emberrel a Földön.

Anya♥