második

A legnehezebb az egyedüllétben talán az, hogy el kell viselned önmagad. Háború ez, kegyetlen és ha tudod, hogy még nincs itt a vége, a várakozás még elviselhetetlenebb. Mert mit csinálsz, mikor nincs más rajtad kívül? Vársz. Várod az eseményt, ami majd kizökkent. Várod a személyt, a megmentőt. Várod a változást, ami majd megszépíti az időt. Várod, hogy jobb legyen. A másik lehetőség az az, hogy elkezded élvezni. Egyre jobb barátod önmagad, egyre inkább szereted sőt, nem is vágynál már másra. A háborús időkben az emberek agya átkapcsol túlélő módra. A létezésben csak a szükségest veszik észre. Ami kell, ami muszáj. Várják a békét, hogy végre vége legyen ennek a szörnyűségnek. Ha a saját háborúdat vívod, az egyetlen szükséges dolog amit észre kell vegyél, az a szeretet. Nincs nélküle magány. Ülsz és miközben vársz arra a dologra ami végre más mint eddig, a békére, a lezárásra, eszedbe jut milyen jó VELÜK. Azokkal akik szeretnek. Vagy milyen jó volt velük. Ilyenkor megjelenik a harmadik, elkerülhetetlen társ, a szomorúság. Megbánod, hogy nem mondtad ki, hogy nem hallgattad meg, hogy nem léptél, hogy nem lépett, hogy nem érezted, hogy nem érzett.

És bár elfogadod, hogy a múltban hibáztál, szinte vágysz arra az új lehetőségre, hogy bizonyíthasd, benned él a szeretet. Meg tudod csinálni! Légy a szeretet, ami hiányzik az életedből!

Sokszor hallom kisababás anyukáktól, "De jó lenne egy kis magány!" és mikor eljön az az idő, leülhetnek a TV elé felpolcolt lábakkal, és csakis az övék a nagy tál popcorn...észreveszik, hogy hiányzik valami. A duruzsolás, a maszatos kezek, a popcorn az új IKEA-s hosszúszálú szőnyegben, a miértek tömkelege és az önfeledt kacagás nélkül talán már nem is olyan izgalmas az adás. Már nem is annyira akarjuk hallani a műsorvezetőt, már nincs is benne semmi érdekes hiszen nincs itt veled Ő! 

"Jaj de hiányzik! De jó lenne, ha itt lenne!"

Ezért, ha másért nem is, de ezért az egy érzésért legyünk egyedül! Ilyenkor észrevehető ami a mindennapokban észrevehetetlen... a szeretet!